sütimorzsa

Már azt hittem ,hogy ez a napló is hasonló sorsa fog jutni, mint az elődei, de szerencsére időm, mint a tenger, már megnéztem az összes sorozatot, amit akartam... úgyhogy újra írhatok.Nem nagyon történt velem semmi másodikán sem, otthon voltam egész nap, a legjobb rész az volt, amikor felzabáltam egy bazinagy marcipános csokitojást. Nagyon lelkifurdim volt utána, és pattanásos az arcom a húsvéti csoki, meg sütizabálástól, de megérte!:D Most is úgy ennék valami csokit vagy sütit, de a testem 26%-a már zsír és narancsbőrösödik a combom, pedig eddig azt tartottam az egyik fő erényemnek :( úgyhogy most eldöntöttem, hogy nem fogok csokit, sütit, cukros üdítőket, cukrot, hamburgert, csipszet, sültkrumplit... meg ilyen fenékdagasztó, arccsúfító szarokat enni. Ma csináltam is egy "Nem ettem ma sütit." Perselyt egy kiürült testápolós tégelyből:P és minden nap beledobok 100 forintot, amikor nem eszek károsnak mondott kajákat, és azt a pénzt lelkifurdi nélkül költhetem bizsura, ruhára, meg egyéb nélkülözhetetlen dolgokra. Az a célom, hogy mire bejön a rövidgatya szezon, vehessek egy mini sortot, amiből épphogy a bugyim nem látszik ki, olyan rövid. ( Jó, most is vehetnék, de úgy érezném magam, mint egy tehén....)
Harmadikán reggeltől 4ig suliban voltam, két órám közt a barátommal ebédeltem az Alleeban, ahol jót vitáztunk a páros t-próbáról...:P és meghívott egy salira, úgyhogy 3.án ez volt a legjobb dolog, mert megtehettem volna, hogy hambit egyek, csúnya sós, olajos krumplival ( miközben írom, összefut a nyál a számban :( ) de én salit ettem, ami nem csak egészségesebb, de jóval olcsóbb is :)

Ez az új blogom első bejegyzése (a neve is ezt sugallja), remélem nem is az utolsó (bár ezt már biztos írtam egy párszor, amikor olyan hangulatban voltam, hogy naplót kellene írnom, de aztán mindig alábbhagyott a lelkesedésem az első bejegyzés után). Igazából lehet, hogy azt a folyamatot élvezem, ahogy beállítgatom a betűtípust, meg a háttérszínt... szeretem megnyomogatni a gombokat és órákig eltökölni ilyesmikkel.
Most nem fogom bemutatni magam, leginkább azért, mert főleg magamnak írom, de azért más is elolvashatja. Bár akik olvassák esetleg, azok általában személyesen is ismernek.
Szóval mostanában ijesztően kevés a dolgom, így sok napom elég egyhangúan telik, és igazából nem is emlékszem  rá, hogy melyik nap mit csináltam... összefolyik az egész. Már egy pár napja eszembe jutott, hogy mi lenne, ha naplót írnék, de mindig lebeszélem magam róla, mert túl lusta vagyok hozzá. Meg így koncepciótlanul olyan hülyeség naplót írni, mert amikor lenne időm rá, nem történik velem semmi, amikor meg történik valami, akkor nem érek rá leülni írogatni.
Pár napja a barátom mesélte, hogy valaki csinált egy olyan alkalmazást, ahol minden nap a legjelentősebb másodpercet kell levideózni, és akkor az alkalmazás összevágja és így az emberek emlékezhetnek az év minden napjára pontosan. Meg talán ez ösztönzi is őket arra, hogy csináljanak érdekes dolgokat, mert év végén elég lehangoló lehet öt percig egy monitort nézni videón, esetleg néha egy hűtőt, vagy egy ágyat...
Igazából szerintem depressziós vagyok, de minden bizonnyal egy kissé melankólikus természetű. Jó, általában normálisnak érzem magam más emberek előtt, meg azért nem úgy szoktak telni a napjaim, hogy fekszek az ágyban, nézem a plafont, és zokogok. De sajnos előfordult már ilyen is, mondjuk szerintem még ez is normálisnak tekinthető valamennyire.
Tegnap olvastam egy tolókocsis, izomsorvadásos lány blogját, egy iskolába jártam vele, másik osztályba járt, úgyhogy nem ismertem, csak látásból. Arról szólt a blogja, hogy nem törődik bele a betegségébe, és leszarja, hogy nem tudja felvenni pl. a táviránytót, ha leesik a földre, akkor is küzd és próbál vidám maradni, és hasznosan eltölteni a még hátramaradt napjait. Merthogy az izomsorvadás jelenleg gyógyíthatatlan betegség, és nem szoktak vele nyugdíjba menni az emberek. Tökjó, hogy a blogjával próbál erőt adni a többi embernek pont azáltal, hogy ő milyen szar helyzetben van, az egészséges emberek meg mennyire nem értékelik, hogy viszonylag nagyobb szabadságban telhetnek a napjaik, és hogy gondoljunk bele, hogy mennyivel jobb helyzetben vagyunk és éljünk a lehetőségeinkel...blablabla (jó, igaza van). Na itt gondoltam bele, hogy én pont az az embertípus vagyok, aki ettől nem lelkes lesz, hanem szarkedvű, mert nem arra gondolok, hogy értelmesen is eltölthetném a napjaimat, hanem arra, hogy mennyire értelmetlenül töltöm el.. és már előre látom, hogy hiába döntöm el, hogy "Na, mostantól egészségesen élek, sportolok, rendet tartok, korán kelek..." pár napnál tovább nem tart ki semmi. Talán azzal kicsit jobb kedvű lehetnék, ha beletörődök ebbe, és elfogadom :D
Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy az emberek miért lesznek rosszkedvűek, és mi okozza azt, hogy a mosolygós, reményekkel teli, csillogó szemű gyerekekből morgós cinikus faszfej emberekké válunk (legalábbis a társadalom jelentős része azzá válik). Na ez az, amibe nem kéne beletörődni. Arra jutottam, hogy ez azért van, mert túl nagy elvárásaink vannak az élettel szemben. Úgy érezzük, hogy a boldogsághoz elengedhetetlen, hogy egészségesek legyünk, szépek, fiatalok, gazdagok, okosak, legyen egy menő állásunk, jófej barátokkal legyünk körülvéve, akik mindig megértenek és számíthatunk rájuk és olyanok, mint az amerikai sorozatokban, legyen egy gyönyörű villánk, körbejárjuk a világot, mindig csináljunk valami érdekes dolgot, és természetesen legyenek gyönyörű, egészséges, okos, cuki gyerekeink, meg egy hasonló háttérrel rendelkező szerető férjünk/feleségünk. De ezt az állapotot soha senki nem fogja elérni. Ha egy külső szemlélőként úgy látnánk, hogy valaki mindezekkel rendelkezik, ő maga biztosan nem úgy látja a helyzetét, és olyan dolgokkal rontja el a boldogságát, hogy pl. a szülei nem törődnek vele/nem adnak neki annyi pénzt, amennyit ő maga szükségesnek érezne/ a 25 év már túl sok / elfogyott a jegy az adott koncertre/repülőútra...stb. Tehát a boldogság, mint olyan nem létezik, nem létezhet. Ez egy axióma :D Ha valaki másként látná, szívesen meghallgatnám.
Na és akkor most jön a lényeg: azért indítottam ezt a blogot, hogy a fent vázolt videós alkalmazást utánozva én is megörökítsem a napjaimat (végül is, magának a naplóírásnak tulajdonképpen tényleg ez a célja!). Mindig az elmúlt napból ki fogom ragadni azt a dolgot/eseményt, ami a legnagyobb örömet okozta aznap. Így egyrészt csökkenthetem az időskori szenilitásom mértékét, mert újra végiggondolom a napjaimat, másrészt pedig csökkentem az önsajnálatomat, mert minden egyes napban lehet találni valami jót, ha mást nem, akkor egy lazacos szendvicset. Harmadrészt pedig ösztönzöm magamat arra, hogy mindig csináljak valami újdonságot, hogy ne mindig lazacos szendvicset írjak.
Úgyhogy el is kezdem a tegnappal, ami azért jó, mert hétfő is, meg hónap elseje is, úgyhogy mindenképpen egy olyan nap, amikor "új életet lehet kezdeni". Mert hát a fogyókúrát sem szerdán szokta elkezdeni az ember, hanem mindig hétfőn:D
Szóval tegnap a barátomnál ébredtem, a párnája megint elnyomta a nyakamat, de most legalább nem horkolt annyira:D Meg csinált reggelire melegszendvicset, az nagyon jó volt, aztán átmentünk hozzánk, locsolkodott, együtt ettem anyukámékkal viszonylag finom kaját, aztán délután sorozatokat néztem. Talán a legörömtelibb pillanatom az volt, hogy meglocsoltak, így nem hervadtam el :)